Viszonteladó szeretnék lenni.

Válasszunk!

RÓLUNK

Múlt és jelen, jövő…

A történet kezdete évtizedekre nyúlik vissza. A 70-es, 80-as években, cégünk egyik alapítója, Dr. Karsai József, növényvédelmi szakmérnökként végezte munkáját, szakmai pályafutása csúcsán főmérnökként dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központjában, ahol egy évtized alatt több tucat különböző találmányt szabadalmaztatott. Kutatásai alapját gyógynövények képezték, melyek hatóanyagainak tanulmányozását követően különböző gomba és rovarölő szereket hozott létre.

2015 őszén Dél-Békésben létrejött a Magyar Kormány által támogatott Calendula program, mely szervezet gyógynövény munkacsoportjának a vezetőjévé választották Józsefet. Ekkor újult erővel ismét a gyógynövények irányába fordult. Ezúttal a növények élettani hatása került fókuszba. A motiváció az volt, hogy saját, és környezetében felmerülő egészségügyi problémákon segíthessen. További szakembereket vont maga köré: többek közt Prof Dr. Hajtó Jánost, aki okleveles vegyész, a fizikai-, és kémiai tudományok doktora, valamint Mákos Árpád, jelenlegi üzemvezetőnket. Az innovatív csapat egy speciális hatóanyag kivonó technológiát dolgozott ki. A környékben megtermelt, gyógyerővel bíró növényekből nagyon koncentrált kivonatokat sikerült előállítani.

Mintáinkat akkreditált laborokban vizsgálták meg, s vetették össze más – ugyanazon növényekből készült – forgalomban lévő készítményekkel is. Az eredmények rendkívül ígéretesek. 2017 tavaszán a technológiát szabadalmi beadvánnyal védtük le, azonban a know how-t nem kívánjuk közkincsé tenni, így abból tényleges szabadalom nem lesz.

Az eddig összeállt tudáshalmazból valami egyedülálló dolgot szerettünk volna létrehozni. Termékfejlesztés kezdődött. 2017 őszére összeállt az a stáb, amely orvosok, gyógyszerészek útmutatásait is követve, élelmiszer technológus mérnökkel kiegészülve HerbaPharm Europe Kft-ként kezdte meg működését…

Minőség – Egészségvédelem – Manufakturális gyártás – HerbaPharm

Szakirodalmak, és tapasztalatok alapján bizonyítást nyert, hogy a felhasznált növényi alapanyagok élettani hatása rendkívül jó. Ezek az évezredek óta ismert növények – rostkender mag, máriatövis-, len-, és fűszerkömény mag – vélhetőleg szinergens módon, egymás hatását felerősítve fejtik ki áldásos hatásukat. Készítményeink rendkívül pozitív fogadtatásra találtak, sokakat meglepve, mekkora erő lakozik ezekben a növényekben. 

Célunk, hogy kihasználjuk Magyarország, azon belül Dél-Békés rendkívül jó földrajzi adottságait – ahol az ország legjobb minőségű földterületei vannak. Magyarország – földrajzi fekvésének és éghajlatának köszönhetően – gazdag vadon termő gyógynövényekben is, mintegy 300-350 fajjal találkozhatunk. Mi hazai, ellenőrzött körülmények közt, vegyszermentesen termesztett, minőségi alapanyagokból adjuk a legjobbat fogyasztóinknak. Minden élőlényre a helyben megtermett növények vannak legjobb hatással.

Munkánk során szem előtt tartjuk a kiemelkedő minőséget, hiszen a legkedvezőbb élettani hatást csak kifogástalan alap-, és hatóanyagok tudják biztosítani. Célunk továbbra is nagy odafigyeléssel, főként manufakturálisan előállítani termékeinket, és folyamatosan színesíteni termékpalettánkat. Fontos számunkra az is, hogy a kiváló minőséget elérhető áron tudjuk fogyasztóink számára biztosítani.

Shopping Cart